Hatvanmilliós kórházfejlesztés
Több mint hatvanmillió forintot tudott költeni a marcali kórház modern berendezésekre.
Tavaly hat hónapra kipróbálásra kapta az intézmény azt a digitális radiólógiai rendszert mely a magyarországi kórházak úgy húsz százalékában található. Bár a használat fél évre szólt, már megszületett az elhatározás: a kórház szeretné végleg magálnak tudni a korszerű rendszert – tudtuk meg Dúll Gábor főigazgató-főorvostól. Úgy harminc millió forintért vásárolták meg a digitális technikát, ami magasabb színvonalat, jobb és gyorsabb diagnózist jelent. Ugyanakkor ezzel a rendszerrel bekapcsolódhatnak a teleradiológiába is. Vagyis, ahol szintén ilyen rendszerrel dolgoznak, az ország bármelyik radiológusával konzultálhatnak a számítógépen keresztül küldött felvételekről. Év végén érkezett a hematológiai automata analizátor a laboratóriumba. A hat és félmillió forintos készülék a vérkép még informatívabb, részletesebb elemzését és vizsgálatát teszi lehetővé. Megérkezett az a modern komplett endoszkópos torony is, ami a gyomor, valamint a vastagbél tükrözését segíti. Az új európai színvonalú kardiológiai ultrahang pedig még azt is lehetővé teszi, hogy a nyelőcsövön keresztül tudják a szívet vizsgálni. Ez utóbbi két beszerzés csaknem harmincmillió forint volt.
2009. január 19.
Kapcsolódó videó megtekintése
+ Hozzászólások (1) - Hozzászólok!

Újabb polgármesterjelölt - Fábos Tibor
juliánusz - tegnap 19:56
Tekla festőüzem
bgszoli - tegnap előtt 15:30
Születésnapi köszöntő
chester - tegnap előtt 08:42
Újabb polgármesterjelölt - Fábos Tibor
juliánusz - 2010.09.05. 17:40
Tekla festőüzem
juliánusz - 2010.09.05. 16:54
Születésnapi köszöntő
mohrarcsi - 2010.09.03. 00:25