Római kori telepre épül a Balatonring
A két hónapig tartó ásatások során egy Krisztus utáni harmadik-negyedik századi, római kori bennszülött telep maradványait tárták fel a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészei Sávolynál, a MotoGP pálya területén - tájékoztatott Szűcs József, a KÖSZ kommunikációs referense.
Földbe mélyített szabálytalan és téglalap alakú házak, tároló-, illetve hulladékgödrök, kutak, szabadtéri tűzhelyek, kenyérsütő, valamint kerámiaégető kemencék, cölöplyukak, árkok, csontvázas sírok árulkodtak az egykori életről. A régészek fémkeresővel is dolgozta: úgy hétszáz-nyolcszáz darab fémleletet is találtak. Ezek többsége érme volt, melyek nagyrésze Sisciában, a harmadik század közepe és a negyedik század vége között készült. Köztük kiemelkedő lelet volt egy feltehetően a Mithras kultuszhoz kapcsolódó, bikát ábrázoló átlyukasztott érme, melyet valószínű egy helybeli bennszülött lakos viselhetett. A fémleleletek között más érdekességek is akadtak, mint a hagymafejes és madár alakú ruhakapcsok.
A telep lakóinak kiterjedt kapcsolatára utalnak az import kerámialeletek is: mint például az a pohár, melynek oldalán lépegető páva látható, valamint egy bepecsételt levélmintás tál.
Gutay Mónika régészmunkatárs elmondta: a térségben jelentős lelőhelynek számít a római kori telep a Balatonring területén. A leletek jelenleg tisztítás alatt vannak a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat III. számú regionális irodájában Pécsett. A restaurálás és a feldolgozás után kerülnek majd Kaposvárra, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságához.
2010. február 16.
+ Hozzászólások (0) - Hozzászólok!

Újabb polgármesterjelölt - Fábos Tibor
legjobb - ma 14:04
Ha figy...
Tekla festőüzem
kameleon - ma 09:26
Szeretném megkérd...
Tekla festőüzem
bgszoli - tegnap 16:04
Újabb polgármesterjelölt - Fábos Tibor
juliánusz - tegnap 14:47
Tekla festőüzem
juliánusz - tegnap előtt 16:14
Hírnöki szolgálat a Jehova Tanúinál
zsoltocska - tegnap előtt 14:58
Adok egy...