Program az esélyegyenlőségért
Egyénre szabott számítógépes, illetve nyelvi képzés, életvezetési foglalkozás, színjátszó csoport.
Ez mind része annak a programnak, mely hátrányos helyzetű gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket segít. A kezdeményezésre a Társadalmi Megújulás Operatív program 42 millió forintos támogatást adott annak a konzorciumnak, melynek fő pályázója a marcali kulturális központ, partnerei pedig a kéthelyi Árnyékban Alapítvány és a nemesdédi önkormányzat. A program tájékoztatóján Bőszné Kiss Katalin a kulturális központ igazgatója elmondta: az oktatással, képzéssel, kompetenciafejlesztéssel olyan alternatívákat kínálnak, melyhez a hátrányos helyzetű emberek, legyen az roma, állami gondoskodásban élő gyermek, enyhén értelmi fogyatékos, vagy éppen mozgáskorlátozott, nem jutna hozzá. Éppen ezért a tanfolyamokra létszámfeletti a jelentkezés. Halászi Attiláné nemesdédi polgármester a vállalt feladatokból kiemelte a demokratikus jogok és kötelezettségek megismertetését. Molnárné Petri Ágnes az alapítvány képviseletében pedig arról számolt be: az integrációt erősítve 22 gyermekkel foglalkoznak, a Légy jó mindhalálig című zenés darabra készülnek.
2010. február 17.
+ Hozzászólások (0) - Hozzászólok!

Újabb polgármesterjelölt - Fábos Tibor
legjobb - ma 14:04
Ha figy...
Tekla festőüzem
kameleon - ma 09:26
Szeretném megkérd...
Tekla festőüzem
bgszoli - tegnap 16:04
Újabb polgármesterjelölt - Fábos Tibor
juliánusz - tegnap 14:47
Tekla festőüzem
juliánusz - tegnap előtt 16:14
Hírnöki szolgálat a Jehova Tanúinál
zsoltocska - tegnap előtt 14:58
Adok egy...